... ha veled vagyok

Megváltozom mikor veled vagyok.
Eltűnnek a gond szántotta nyomok,
mint tenger az éjjeli szélcsendben,
megnyugszik, kisimul, zavart lelkem.

Ha veled vagyok minden másképp van.
A vén tölgy messziről int boldogan,
régi ismerősként köszönt minket,
mert törzsébe véstük a nevünket.

Olyan más vagyok ha együtt vagyunk,
virágillatúvá lesz a napunk.
Mindegy merre járunk én azt érzem,
ketten andalgunk egy pipacs réten.

Mikor velem vagy az annyira jó,
feledni tudom, hogy esik a hó.
A percek peregnek mint dobütés,
nekem mégis mind csupa napsütés.

Mikor ketten vagyunk nincs jobb annál,
belehalnék ha végleg elhagynál.
Néha nem tudom mit is akarok,
szeretem magam ha veled vagyok.

Takarja el a füst

Lángot vetett a testre festett
vörös lepke maradék erejét
elvette a hegyek alá temette
hogy ott a gyorsvonat millió
darabban sütve vasalva sínen
hasalva pörögjön az üveg
égjen a tévé benne mikor a
szurokkal bekent este víg lányokat
terel a terepre foghíjas cápák
prédája az élet rossz példája és
izzon a vas törjön az acél
égjen a világ rettenet lánggal
hogy takarja el a füst az üszkös
napot és mindent amit kapott
nemes de egyszerű a cél
irtson lendülettel marva mint
a sósav és vessen tűzre minden elért
végtermék pusztítót igazság kereső
hitvány alakot és állítson helyébe
érzékeny vakot ki nem látja de érzi
végórája közeleg nagy széllel bélelt
gombafelhőben és ágyúzzon bombázzon
ne hallja senki hogy mindenkit
át kell verni mert légüres tér kell
bolygónyi rettegjen minden szolga
meg lesz oldva Isten dolga

Álmodom

Álmomban kéket motyogtam.
Talán egy tóról, az égről
vagy a szemeid színéről?
Nem emlékszem, felébredtem.

Álmomban sárgát festettem.
Talán búzamező színét
vagy elomló hajad ívét?
Már nem emlékszem, felkeltem.

Álmomban pirosat dúdoltam.
Eper volt talán cseresznye,
vagy a dal ajkad kereste?
Nem emlékszem, mert eszméltem.

Egy napon melletted voltam.
Nálatok voltunk ebéden
vagy nálunk? Nem emlékszem,
mert azt hittem álmodtam.

Egyszer ruhástól a vízbe mentél ... (Herczeg László költőnek ajánlva)

Egyszer ruhástól a vízbe mentél.
Szoknyád a felszínen szétterült,
hajad a víztől elsötétült,
mint egy kecses medúza lebegtél.

Látni engedte karcsú lábaid,
a víz áttetsző, kékes üvege.
Akkor jutott először eszembe,
addig nem láttam tested tájait.

A sekély vízben talpadra álltál,
karod hogy integess, felemelted.
Szitakötő szárnyat húzott kezed,
egy pillanatra angyallá váltál.

Nedves ruhád a testedre tapadt
a víztől a szövet áttetsző lett.
Ó, milyen tökéletes sziluett,
szép emléke örökre megmaradt.

A hűs széltől libabőrös lettél,
hogy melegítselek, bújtam hozzád.
Puhán a számhoz nyomtad a szád
Tudom, hogy igazán szerettél.

Megfogtad kezem és első ízben,
gyengéden húztál magad után,
lépdeltem melletted boldog, sután.
Ketten voltunk ruhástól a vízben.

A tengernél

A nap olvadéka ráfolyt a vízre
a tenger hosszan hullámos vörös volt
úgy lebegett akár egy olajfolt
Bárhova indultam ott leszek tízre

A sirályokkal magamban voltam lent
Lábammal csigaházakat ástam ki
Sós a víz, bárcsak jönne már valaki
Szavakat várok ami bármit jelent

A szél, hátamon felfújta az ingem
úgy dagadt mint egy fregatt vitorlája
hiszen veled voltam itt utoljára
Szólj valamit ami bármit mond nekem

Leszáll az este, mindjárt tíz óra lesz
sietnem kell nagyon, hogy el ne késsem
A lábam nyomát a homokba véstem
Most elindulok hozzá bármit is tesz

Félúton

Mindig várom az estét
a nappalok elestét
mikor az idő lánca
a napot mélybe rántja
végre kipukkanjanak
a rég elkopott szavak
legyen minden vad emlék
üres fekete nemlét
repülve álmok fölött
élet és halál között
helyre álljon a rend
pórusaim tömje csend
semmin nem meglepődve
idő falának dőlve
tudni a pillanatot
mikortól már nem vagyok

A pelikán nem példakép (gyermekvers)

A pelikán egy nagyon furcsa madár.
Elfárad repülni a tengerre száll.
Úgy lebeg a vízen akár egy bója.
Távolról úgy nézhet ki mint egy gólya.

Nyers halat eszik és sokat vedel,
mindezt a nyakában tárolja el
Saját bőrkulacs van oda szerelve,
Ide van az összes folyadék terelve.

Ha tele a tömlő nehéz lesz feje,
dülöngélni kezd és nem bírnak vele.
Az utcán ha ilyet látsz az nem erény.
Lehet, hogy ő is iszik mint a gödény.

Az oroszlán semmirevaló (gyermekvers)

Az oroszlán úgy hiszi az állatok királya,
pedig kócos a haja és büdös a szája.
Egész nap csak heverész és nem csinál semmit,
Azt várja mit hoz az asszony ebédre enni.

Az oroszlán nagy darab, igen buta állat.
Húsért, parancsra ugrik át tűzkarikákat,
Ha valami nem tetszik csak üvölteni tud,
csüngő nagy hasa lötyög akármerre fut

Az oroszlán senkit sem szeret csak magát.
Folyton mérges és mutogatja a fogát.
Ha a szomszédod is ilyen gondolj rája,
hogy lehet ö itt az állatok királya.

A páva sem jó semmire (gyermekvers)

A pávának van az a nagy tolla.
Szegény biztosan nem tehet róla,
de szétszór egy csomót az udvaron,
azt összeszedni csupa unalom

Aztán van neki az a csúnya hangja,
magát pedig nagy énekesnek tartja.
Egész nap rikácsol, nem dalol szépet
csak ijesztgeti a sétáló népet.

A páva szép, de nagyon gonosz madár.
Naphosszat kiabál, pöffeszkedve jár.
Ha embert látsz aki így viselkedik,
mondd neki nyugodtan, hogy páváskodik.

A krokodil nem jó semmire (gyermekvers)

Krokodillal nem indulsz buliba.
Lebuksz ha beviszed a suliba.
Vele beszélgetni sem érdemes,
mert amit mondana nem érdekes

Nem hozza a labdát lábadhoz.
A szerelő nem jön házadhoz.
A szomszéd is nagyon utálja,
két napja eltűnt a kutyája.

Ezt a hüllőt nem szereti senki.
Nem érdemes boltban ilyet venni.
Ám egy dolgot jó ha noteszbe írsz,
krokodil könnyeket hullatsz ha sírsz

A varázsló

Átkozott a remény
szélhámos varázsló.
Torz tükör közepén
szerelmet parázsló.
Kabátja ujjából
galambokat röptet,
mezők kék hajából,
bokrétákat köttet.
Álmaim éjfélig
vastag ágra űzi,
hintázik reggelig,
gomblyukába tűzi.
Éjsötét kabátján
fényeket villogtat,
széles zöld palástján
harmatot csillogtat.
Cilinder nő égig
a bűvös hajnalban,
elhiteti végig
te vagy a kalapban.

Búcsú

Gesztenye termés koppan a földön,
szétnyílik a tüskés, puha börtön.
Barna lakója messzire gurul.
A tájra reggeli pára borul.

Sárga levelek, halkan libegve
ereszkednek a parti fövenyre.
Őzek állnak a gázlónál sorba.
óvatosan a szomjukat oltva.

Búcsúznak a gólyák is a tájtól
Vadludak bújnak elő a nádból.
Szárnyra kapnak és vissza sem néznek
nem itt vágnak már neki a télnek.

Feljön a nap, elillan a reggel.
Terül a fény, bizsergő meleggel.
A nyár búcsút súg, langyos szellővel
Helyet cserél a gyönyörű ősszel.

Este

Fentről nézett rám az este.
Homlokára csillagokat rakott.
Holdfénnyel ezüstbe vonta lelkem.
Jókedvűn dúdolt az este.
Hangja, mint a városok, morajlott,
a zsongástól borzongott a testem.
Rám is nevetett az este.
Jó kedvében ajándékot adott.
Lelked a lelkemben megkereste
Rá fényből kötött szalagot,
hogy ne legyek magamra hagyva ott
a csomagot a szívemre tette.

Fájni fog

Nem ez élted legrosszabb napja,
de fájni fog nagyon.
Nem sújtott rád Isten haragja
s nem pusztított atom.

Hidd el, nem lettél nyomorék,
még szeret mindenki,
mint asztalnak szállt buborék,
légvárad pukkan ki.

Ha eszmélsz és gőgöd elhagy,
sírnod fölösleges,
hiszen embernek, ember vagy,
csak nem különleges.

Kocsmaromantika

Pultnál állt a foghíjas

kopasz rokkantnyugdíjas
kannás kisfröccs kezében
vérágak híg szemében.

A placcon kövér "dáma"
(törzsvendég a kocsmába)
járja pálinka táncát,
mint ki letépte láncát.

Hősünk nézte epekedve,
gyomroznia volna kedve.
Elvitelre pálinkát hoz,
elhívja a nőt magához.

A táncosnő nem félszeg
(igaz hősünk nem délceg)
a meghívásra igent mond
mert a pálinka fő szempont.

Így elmennek, kéz a kézben,
fény gyúl hősünk víz szemében.
Eljött a nap, ez győzelem,
ilyen az igaz szerelem.

A vonaton

A műbőr kárpiton le nem mosható,
foltokat hagyott a "kedves utazó".
A dohányfüst, kátrány-patinával vont
be minden ülést, polcot, plafont.
Az égő cigivel rajzolt szív, helyhez méltó,
olvadt, göcsörtös szerelmi mementó.
"TE+ÉN" a szívben, lehetnénk mi ketten
kik "valahova" érve e robogó ketrecben,
lábnyomot hagynak fába, bőrbe vésve.
Az ülésből, sorsok bukkannak elő. A nyúlt
varrások közül, kikandikál a régmúlt.
Diákok hétvégi nevetése, ingázók magánya,
Egy gyermek sírása kit itt hagytak magára.
Leszállunk és ott hagyjuk sorsunk porát
s a groteszk embermúzeum robog tovább.

Néha kell, hogy fájjon ...

Néha kell, hogy fájjon,
ordítani, sírni kell.
Fejjel a falnak rohanni,
magamat szikláról levetve
mélybe zuhanni, hogy az
adrenalintól remegjenek a végtagok
s várni, hogy elkapj vagy a
földbe csapódva semmivé lenni.
Feledni a révületet mit a szerelem okoz.
Porból újjászületni, megtisztulva
hozzád új utat keresni.
Veled újból szerelembe esni.

Napló (Az első csók)

Első nap

Arcom, hófehér tenyerébe temette
bőröm izzott ahogy fogta,
orrát orromhoz nyomta.
- Eszkimó csók. - mondta nevetve.

Második nap

Búcsúzáskor nem ragyogott.
csak ujjainkat fontuk egybe.
barna szemét rám emelte.
Homlokomra puszit nyomott.

Harmadik nap

Ajkával szétnyitotta ajkam
Szorosan egymáshoz simulva,
álltunk a lépcsőfordulóban.
Ó Istenem, majd belehaltam.

Negyedik nap

Nem kell már titkolózni.
A város forgatagát járva,
vagy éppen a buszra várva,
megállunk hosszan csókolózni.

Tiszai anzix

A Tisza hátán billeg a csárda fénye.
Nyárfalevelek kapkodva búcsúznak,
amint a lapátok a hullámokba csúsznak
s átvonszolnak bennünk a túlsó révbe.
A komp a parti állatok muzsika hangjára
a folyóval lágy, keringőjét járja.
Szemben fűzfahölgyek mossák őszes hajuk,
víz fölé hajolva, feledve összes bajuk.
Kiköt a komp, a keringő csendesen leáll
s a ringó fények fölött tücsökzene száll.

Emlékeink

Vágyom egy letisztult képre
ahogyan csillant szemed kékje
látni fiatal önmagunk, kettesben
mikor még hozzád nem mehettem be
s kint az utcán ért minket a tél
hajunk finoman belepte a dér.

Ma már nem kell a telet várni
ha hajunkon deret akarunk látni.
Mámorító idézni régi képeket,
átélni újra mind, amíg lehet.
A múltért kutatni kell agyunk,
mert emlékeink mi magunk vagyunk.

Dallam született

Egy dallam költözött agyamba
túl zengett minden gondolatot.
Folyton azt dúdolom magamban,
akkor volt ez mikor havazott.
Halk csengőszó és ütemes tompa dob
e két hangszer játszotta a dallamot.
Ültél a fényben, fejem öledbe hajtva
szólt a Betlehemi csengő távoli hangja,
szíved verte hozzá az ütemet.
Az édes, makacs dallam így született.

Szerelem

Mihez kezdenék nélküled?
Anyám vagy ha kell,
átölelsz, mikor már fáj a lét,
együtt sírsz velem.

Mihez kezdenék nélküled?
Szeretőm vagy ha kell
átölelsz forrón ha a vágy a lét
együtt élsz velem.

Mihez kezdenék nélküled?
Testvérem vagy ha kell
átölelsz, ha bánt az egyedüllét,
együtt nevetsz velem.

Mihez kezdenél nélkülem?
Mindig ott vagyok ha kell
átölellek, félve mint egy pillét,
együtt örülök veled.

2012 március 15.

Miért ünneplünk felhúzott zászlók alatt,
behúzott nyakkal, sután, mozdulatlan,
mint ólomkatonák a világ terepasztalán?
Gyengék, erőtlenek vagyunk talán?
Írók ragadjátok meg Petőfi elejtett kardját,
a paraszt kaszáját, a hentes hozza bárdját!
Mert nincs befejezve mit eleink kezdtek el,
szabadságunk bilincsben, rabláncon vesztegel.
Foglaljunk nyomdát, nyomtassunk új 12 pontot.
Vegyünk bele mindent amit a nép mondott.
Nem kell ragszolgaság le az árulókkal!
Szép magyar hazánkból ki a kufárokkal!
Zászlónkon új jelszó, mit üzen Kossuth dala.
Éljen a magyar szabadság! Éljen a Haza!

Kőből, erős falat építek ...

Kőből, erős falat építek
erődöt, palotát hatalmast.
Belülre díszeket készítek
míg kívül szürke és unalmas.

Senkit nem engedek be,
éljen mindenki magának!
Egymagam lakom majd benne,
háttal ülök a világnak.

A sok kő egy-egy fájdalom,
gonoszság, gőg, tévhitek.
Van kövem, nagy halom,
inkább hidat építek

Poéta a harcmezőn

A hófehér csatamezőn állnak
leírt betűim, felcsaptak katonának.
Agyam a hadúr e betű légióban
A TÖRTÉNETTEL áll véres háborúban,
Az ellenség szép, szeszélyes, veszedelmes,
olykor megtévesztőn szelíd, szerelmes.
Máskor őrült, fél vagy halálvágyó.
Stratégám, hegyeket emel s hágót
miről ágyúval lő. Majd lenn a völgyben
szerelmes lesz egy csinos hölgybe.
Metafora hadosztályt indít, melyre
puhán száll le az éj, mint egy lepke.
Tavaszt varázsol, sok-sok gólyahírrel
vagy futárt, ki most jött halálhírrel.
Ha elül a csatazaj és gyors, ezüst
kolibri szárnyán tovaszáll a füst.
A síkon, megannyi elesett katona teste
vérükkel a talajt tintaszínre festve.
S a holttestek alatt,
talán egy történet marad.

Mivé lettem

Lettem porból, tiszta vízből,
levegőből, dolgos kéztől.
Anyám szomorúságából,
Rongy életem igazából.

Lettem vasból, réz kilincsből
csuklón csattanó bilincsből.
Festő, ecset vonásából,
a költőnek halk szavából.

Lettem hangból, szép zenéből
sírig tartó nevetésből.
Istennel voltunk mi ketten
így a végén ember lettem.

Tavaszi dal (egyszerű szavakkal)

Reménytelennek indult a napom.
A bozontos fák a téren,
fejemről leverték kalapom,
messzire szállt a szélben.

Te épp átvágtál az úton,
a kalap ott ért földet
nagyot koppant a kúton,
nem láttál még ily zöldet.

És nevettél, csak nevettél
édes hangod vitte a szél.
Ezen a hajnalon, szép hajnalon
élettel telt meg a tér.
És nevettél, csak nevettél
édes illatod vitte a szél.
Ezen a hajnalon, szép hajnalon
végre elmúlt a tél.

Fejembe csaptam kalapom
és ott lent a téren,
karodba öltöttem karom,
gondoltam elkísérlek.

Lelkem már eloroztad,
örökké tied a szívem.
Arcom csókkal soroztad,
a kalap szállt nagy ívben.

És nevettél, csak nevettél,
édes csókod csak az enyém.
Ezen a hajnalon, szép hajnalon
visszatért a remény.
És nevettél, csak nevettél
ez csodálatos regény.
Ezen a hajnalon, szép hajnalon
örökre elmúlt a tél.

Nem ismertelek ...

Nem láttalak és nem beszéltél velem,
nem néztem fel rád, nem követtelek
Nem tanultam tőled semmit s mikor
elmentél még csak nem is szerettelek.
Nem integettem a kapuból ha dolgozni
mentél és nem vártalak haza.
Nem hallottál engem szavalni s nem
ültem a térdeden soha.
Most már szeretlek és elmondanék mindent,
de Te rossz apa voltál.
Két éves múltam mikor meghaltál.

Szűk a ruhám ...

Szűk a ruha mit, rám szabott a sors
és én rossz szabó vagyok.
S ha elvisz a túlvilági gyors
egy szakadt ruha mit örökül hagyok.

Nadrágom a térdemnél foltos,
és már hiába mosom.
Semmi nem takarja el csontos,
vérző artrózisom.

Lyukas zsebek és feslett varrás,
díszzsebkendőm foszlott.
Minden tűm görbe, rozsdás
és cérnám is elfogyott.

A könyökömnél szinte új még
nem koptatta semmi.
Éltemben nem tanultam meg
erőből előre menni.

Kérnék újat, jobb méretre
amit a sors adhat.
De, minden ember egy életre
csak egy ruhát kaphat.

Sziszegő (Szomorú szösszenet)

Szívemben szurok szerű szósz.
Szuszogó, szúrós szó.
Szakítasz.
Szeretlek.

XXI. századi ima

Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben?
Pásztor talán, ki szétszéledt nyáját
nem igyekszik karámba terelni?
Vagy rossz gazda ki tolvajtól félti házát
és szolgáit szélnek ereszti?

Jöjjön el a Te országod?
Hol korlátok nélkül él az ember,
rombol, dúl, gyilkol és elvesz?
Hol vért mos partra minden tenger
és tudni, hogy nem Isten tervez?

Legyen meg a Te akaratod?
Gondoljunk hát bármit szabadon,
találjunk ki ezer fajta halált?
Pusztítsunk, hogy semmi se maradjon,
égessük el a bírói talárt?

Miképp a mennyben úgy a földön is?
Bízzunk ideákban, feledve napi életünk
vagy fordítsunk hátat és keressünk más Apát?
Reméljük, hogy lesz mindig ételünk
vagy várjuk a megváltó halált?

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma,
de mégse, ne add, nem kenyér kell
és nem remény, mely elodázza szenvedésünk.
Erőt adj, hogy higgyük el,
van miért e földön élnünk.

És bocsásd meg a mi vétkeinket.
Mert a Te arcod, a Te tested vagyunk
a hibáink a Te hibáid, tudjuk ezeket.
Gyarló tetteinkkel a Te nevedre marunk
vérző, soha nem gyógyuló sebeket.

Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.
Kik szintén a Te gyermekeid és bűnünk ugyanaz
hitünket vesztettük, egyedül maradtunk.
Nem teszünk semmit, nincs más csak panasz
és megnyílik a föld alattunk.

És ne vígy minket kísértésbe.
Már késő, már ott vagyunk,
mutasd az utat mely kivezet.
Boldogan mindent itt hagyunk
ha Te vagy ki vezet.

De szabadíts meg a gonosztól.
Tiszta lélekkel állhassunk eléd,
mikor végre révbe érünk.
Adj hitet, kezünk nyújthassuk feléd.
Vezess minket, ennyit kérünk.

Mi Atyánk, szenteltessék meg a Te neved.
Mindörökké ámen.

Rég láttalak

Rég láttalak kedves. Esett mikor elmentél.
Nagy kék esernyőddel mint egy leszállni készülő
hőlégballon, úgy tűntél el a vizes levegőben
a csepegő fák között. Hallgattam cipőd halkuló
kopogását, néztem ahogy a szél kibontja hajad.
Már várom, hogy újra itt legyél.
Szokatlan szép szerda született, bár szürke az ég.
Nyakad hajlatáról álmodtam, szád vonaláról, orrod gömbölyű halmáról
és fölöttük ikercsillagként ragyogó szemeidről.
Az álmot a nappalomba loptam. Az ég szürkesége sem számít már.
Nem voltál mellettem, de a párnán ott volt még illatod,
fejed mélyedést nyomott bele. Ráhajtottam az arcom, mintha
a bőröd érintene. Tudom nem mentél messzire.
Már várom, hogy újra itt legyél.
Jó volt az éjszaka veled, pedig csak aludtunk.
Én néha felriadtam amikor túl sok idő után vettél levegőt.
Néztelek a beszűrődő fényben, az arcodon apró fintorok futottak,
te is álmodsz. Ünnep veled minden éjjel,
akár egy Húsvét, Karácsony vagy Farsang. Vidám, meghitt, szenvedélyes.
Újra esni kezdett, te mindjárt jössz haza, nagy kék vitorláddal navigálsz,
lábad nyomán a kis tavakon apró glóriákat vet a víz.
Veszem a kalapom és eléd megyek.
- Hiányoztál. - mondtad, mikor találkoztunk. Pedig , hogy elmentél egy órája lehet.

A paplan

Egy hideg reggel februárban
a szél dúdol egymagában.
Bakancs koppan fagyott sáron
rajtam van a nagykabátom.

Elindultam messzi tájra
a lelkemet lelked várja.
Azt kérted, hogy nálad legyek
nincs lovam, hát gyalog megyek.

A főváros még sincs messze
Nálad leszek holnap este.
Erdőn megyek, s falvakon át
közben iszom apám borát.

Folyton mentem, meg nem álltam
mégsem fáradt el a lábam.
Ajándékot viszek neked.
Azt remélve, megszereted.

Fagytól, bortól pirult arccal.
Zsákomban egy kis malaccal.
Megérkeztem a városba
itt állok már a kapudban.

Belépek a díszes házba,
batyum viszem a konyhába.
Kereslek és valahára
rátalálok a szobádra.

Ágyban fekszel, rajtad paplan
jaj, de sajnos nem magadban.
Jóska volt az s egyből látszott
többek vagytok mint barátok.

Pirult arcom hófehér lett
Te nekem nem ezt ígérted.
Azt mondtad, hogy holtomiglan.
Most meg itt van ez a paplan.

Úgy eljöttem, nem köszöntem.
Batyum hátamra kötöttem.
Csak nyeltem az utam porát.
Mind megittam apám borát.

A tenyeredben

Bárcsak megbújhatnék a tenyeredben.
Érezném melegét, bőröd puha selymét,
hallanám ahogy dobbannak az erek.
Ujjaid közt fény szűrődne be,
a kezed húsát vörösre festve.
olyan lenne mint egy csodás naplemente.
Ó, bárcsak megbújhatnék a tenyeredben.

Bárcsak sétálhatnék a tenyereden.
Gyűrűkön, vonalakon, sokszögeken át vándorolnék.
Talpam alatt mint a frissen szántott földön
futnak a barázdák végtelen sorokban.
Sétálnék az életvonaladon, s remélném utam sosem ér véget
és ha elfáradok, megpihennék a Vénusz domb tövében.
Ó, bárcsak sétálhatnék a tenyereden.

Bárcsak a tenyereden hordoznál.
Vinnél magaddal mindenhova, s hogy céltalan
ne szórd jókedved, mindig rám mosolyognál.
S ha néha megsimogatsz vagy a szívedhez emelsz
én csak hallgatom a mély dobbanásokat,
és remélem, eggyé forrunk e lüktető morajban.
Ó, bárcsak a tenyereden hordoznál.

Szomorú szombat

Hát vége lett, elmúlt ez is, túl vagyok rajta.
Forró testét szerettem, az őrültje voltam, a rabja.
Kék tó szemeiben magamat láttam, ahogy léptem a hajóra
és vágytam ledőlni aranyló homokpart hajára.

Egyszer csak eltűnt, nem hagyott üzenetet.
Hogy mely nap volt, nem tudom, talán szombat lehetett.
A szél maradt utána, az üresség, a pára.
Szürke háttér előtt, szürke fátyolt vett magára.

Lelkemben még látom napsugár arcát, fényes mosolyát,
de visszatértét várhatom hónapokon át.
Tudom, míg újra eljön, rám más csodák is várnak.
Egy szomorú szombaton, vége lett a nyárnak.