A tenyeredben

Bárcsak megbújhatnék a tenyeredben.
Érezném melegét, bőröd puha selymét,
hallanám ahogy dobbannak az erek.
Ujjaid közt fény szűrődne be,
a kezed húsát vörösre festve.
olyan lenne mint egy csodás naplemente.
Ó, bárcsak megbújhatnék a tenyeredben.

Bárcsak sétálhatnék a tenyereden.
Gyűrűkön, vonalakon, sokszögeken át vándorolnék.
Talpam alatt mint a frissen szántott földön
futnak a barázdák végtelen sorokban.
Sétálnék az életvonaladon, s remélném utam sosem ér véget
és ha elfáradok, megpihennék a Vénusz domb tövében.
Ó, bárcsak sétálhatnék a tenyereden.

Bárcsak a tenyereden hordoznál.
Vinnél magaddal mindenhova, s hogy céltalan
ne szórd jókedved, mindig rám mosolyognál.
S ha néha megsimogatsz vagy a szívedhez emelsz
én csak hallgatom a mély dobbanásokat,
és remélem, eggyé forrunk e lüktető morajban.
Ó, bárcsak a tenyereden hordoznál.