Közös csillag

Barátok voltunk, vagyis én máshogy éreztem, de soha nem mondtam neki. A lány magas volt és karcsú, a nevetése pedig… ó az a nevetés gyöngyöző, édes, mint a frissen pergetett akácméz, enni való. Szemei, mint az azurit, tisztán csillogó, érett, mámorító, néha kicsit ravaszkás. Fekete haját hátul összekötve hordta. Arca kissé hosszúkás, szabályos, tökéletes. Elmentünk ma a Planetáriumba. Ő és én. Nem volt igazi randevú.
─ Van pár üres óra a naptáramban ─ mondta és nevetett kicsit savanyú ábrázatomon, tudta, hogy nem nagyon érdekelnek a csillagok.
─ Eljöhetnél velem, úgyis kell a földrajzhoz.
Igent mondtam, aztán mentünk a dolgunkra. Én érkeztem elsőnek. Eldöntöttem, nem hagyom ki a lehetőséget, bevallom: szeretem. Leültünk, pár pillanat múlva sötét lett, egy előadó magyarázni kezdett mindenfélét a csillagokról meg a Tejútról, de nem figyeltem. Egyetlen gondolat járt a fejemben, "megmondani neki". Néha rám nézett, mosolygott, talán mondott is valamit, de nem tudtam figyelni. Az előadó szavai mégis átfúrták az agyamban lévő vívódás falát. Petőfiről beszélt és a négyökrös szekérről a közös csillagválasztásról a szerelmünkkel.
Aztán azt kérdezte, hogy akad-e olyan pár a nézők között, akik most szeretnének választani.
Tétován felálltam, megfogtam a lány csuklóját és gyengéden húztam magam után, egészen a pódiumig. Az előadó ideadta a piros nyilat világító lámpáját, a lány megfogta a kezem és közösen kerestünk egy apró fénylő pontot az északi félteke látható csillagai közül, aztán hirtelen átölet és forrón megcsókolt.
─ Mióta várok már erre ─ suttogta, vagyis ezt véltem hallani, bár a fülemben nagyon dobogott a vér, bármit mondhatott, ezt akartam hallani. Aztán kifutottunk a teremből, kicsit kergetőztünk, de hagyta magát elkapni. Majd csókolóztunk, nagyon sokat. Azt hiszem, ott a Planetáriumban véget ért egy barátság és kezdődött valami sokkal izgalmasabb, a szerelem. Soha nem fogjuk megtudni, hogy mi volt a neve a választott csillagnak, egy biztos, van egy közös csillagunk.