Félúton

Mindig várom az estét
a nappalok elestét
mikor az idő lánca
a napot mélybe rántja
végre kipukkanjanak
a rég elkopott szavak
legyen minden vad emlék
üres fekete nemlét
repülve álmok fölött
élet és halál között
helyre álljon a rend
pórusaim tömje csend
semmin nem meglepődve
idő falának dőlve
tudni a pillanatot
mikortól már nem vagyok