Egyszer ruhástól a vízbe mentél ... (Herczeg László költőnek ajánlva)

Egyszer ruhástól a vízbe mentél.
Szoknyád a felszínen szétterült,
hajad a víztől elsötétült,
mint egy kecses medúza lebegtél.

Látni engedte karcsú lábaid,
a víz áttetsző, kékes üvege.
Akkor jutott először eszembe,
addig nem láttam tested tájait.

A sekély vízben talpadra álltál,
karod hogy integess, felemelted.
Szitakötő szárnyat húzott kezed,
egy pillanatra angyallá váltál.

Nedves ruhád a testedre tapadt
a víztől a szövet áttetsző lett.
Ó, milyen tökéletes sziluett,
szép emléke örökre megmaradt.

A hűs széltől libabőrös lettél,
hogy melegítselek, bújtam hozzád.
Puhán a számhoz nyomtad a szád
Tudom, hogy igazán szerettél.

Megfogtad kezem és első ízben,
gyengéden húztál magad után,
lépdeltem melletted boldog, sután.
Ketten voltunk ruhástól a vízben.